Ma mindannyiunk számára természetes, hogy ha egy bonyolultabb számítási feladattal kerülünk szembe, előkapjuk a zsebünkben lapuló számológépet, és egy-két billentyűnyomással végére járunk a problémának. 50 évvel ezelőtt ez sci-fibe illő elgondolásnak számított: a huszadik század közepe még a logarlécek és fáradságos munkával elkészített függvénytáblázatok világa volt. Hamarosan azonban furcsa, de ígéretes készülékek kezdtek feltűnni...

A 60-as évek

Az első számítógépek megjelenését követő években a számológépek még mechanikus alapokon működtek. Legtöbbjüket ugyan felszerelték szervomotorral, a számolást végző egység azonban forgó alkatrészekből állt, ennélfogva zajos és lassú volt. Igazi szenzációnak számított tehát, amikor 1961-ben a Bell és Sumlock vállalatok megalkották az első teljesen elektronikus asztali számológépet, amely az Anita (A New Inspiration to Arithmetic, azaz Új sugallat az aritmetikához) nevet kapta. A készülék kb. 15 kilogrammos súlyával a gyakorlati életben jóval használhatóbbnak bizonyult, mint az akkoriban még mindig szekrényeket megtöltő második generációs számítógépek. Elsősorban üzleti célokra szánták, ám kezelése még túl bonyolult volt ahhoz, hogy széles körben elterjedjen. Igaz, a számológépek "hőskorában" egyik modell sem volt igazán népszerűnek mondható, mivel a gyártók között kibontakozó éles versenynek köszönhetően szinte minden hónapban megjelent egy-egy új fejlesztés.

A közel 800 elektroncsövet tartalmazó Anitát öt éven belül teljesen felváltották a tranzisztoros készülékek - tehát a generációváltáshoz itt feleannyi idő kellett, mint a számítógépek esetében. A 60-as évek közepén már több mint harminc vállalat foglalkozott számológépek előállításával, így nem csoda, hogy máig sem egyértelmű, melyikük dobta piacra az első teljesen tranzisztoros kalkulátort - egyesek a Sony MD-5, mások a Sharp CS-10A modelljének tulajdonítják az érdemet. Ezek a gépek ugyan gyorsabbak és megbízhatóbbak voltak, mint az Anita, méretük tekintetében azonban nem jelentettek igazi áttörést: még mindig fél asztalnyi területen terpeszkedtek, súlyuk pedig meghaladta az 50 kilogrammot. Néhány mérnökben ekkor vetődött fel a miniatürizálás gondolata.

A Texas Instruments-nél Jerry Merryman és James Van Tassel mérnökök kapták a feladatot, hogy a szintén ott dolgozó Jack Kilby által kifejlesztett integrált áramköröket felhasználva minél kisebb kalkulátort tervezzenek. Így jött létre 1967-ben a Cal-Tech, az első kézi számológép, amely hőpapírra nyomtatva jelenítette meg az eredményeket.

A zsebszámológép célját más vállalatok is kitűzték maguk elé. Egy híres történet szerint 1968-ban a Hewlett-Packard (HP) fejlesztői büszkén mutatták be főnöküknek a cég legújabb, katódsugárcsöves (televízióhoz hasonló) kijelzővel felszerelt 9100-as modelljét. Bill Hewlett néhány szóban gratulált nekik, majd egy félmosoly kíséretében közölte, hogy az írógépnyi szerkezetet zsebben elférő változatban szeretné mielőbb viszontlátni. Az akkoriban szinte lehetetlennek tűnő elképzelés 4 éven belül megvalósult - ez azonban már a következő évtized története.

A 70-es évek

Az integrált áramkörök terjedésével egyre kisebb és gyorsabb számológépek születtek. Az ENIAC megépítése után negyed századdal már sikerült a többtonnás óriás számítási sebességét egyetlen, alig két négyzetcentiméteres szilíciumlapkába integrálni. A 4004-es sorozatszámú mikroprocesszor a japán Busicom és az amerikai Intel közös fejlesztéseként látott napvilágot. Később ebből alakult ki a mai személyi számítógépek alapjául szolgáló 8086-os lapka.

Eközben újabb és újabb versenyzők jelentek meg a piacon: olyan feltörekvő cégek csatlakoztak az iparhoz, mint a Casio, a Motorola vagy a később főleg számítógépeiről ismert Commodore. Kisebb vállalatok gyakran a fejlesztésben élen járók szabadalmait vásárolták meg, így előfordult, hogy ugyanolyan számológépek egyszerre 3-4 eltérő márkanév alatt tűntek fel. Jellegzetes példa erre a jobb oldalon egymás alatt látható Browmar 901B, Commodore C110 és Craig 4501-es modell.

Az éleződő verseny mindenki számára új kihívásokat jelentett. Egyes gyártók olyan kiegészítő funkciókkal ruházták fel masináikat, mint az ébresztőóra, dátum, vagy az igen divatos bioritmus-kijelző. Mások a fő irányvonalat követve inkább a gépek matematikai képességeit fejlesztették tovább. A HP 1972-ben előállt az első tudományos zsebszámológéppel, amelyet elektromos logarlécként is emlegettek. A készülék ugyanis olyan fejlett trigonometrikus és logaritmikus számításokra volt alkalmas, ami fölöslegessé tette a még mindig széles körben használt logarlécet. Érdekes, hogy a HP-35 fejlesztői kezdetben csak saját maguk számára akartak néhány darabot legyártani, mondván, úgysem lenne rá kereslet. Később ez bizonyult az egyik legsikeresebb HP-modellnek; több százezer példányt adtak el belőle.

A nálunk főként ceruzákat értékesítő német Faber-Castell vállalat 1973-ban tett még egy kísérletet a logarléc megmentésére: T1 típusjelzéssel egy logarlécbe épített számológépet bocsátott ki. A jelenséget ugyan mindenki nagyon ötletesnek találta, ám a vásárlók többsége nem szívesen ölte volna pénzét egy ilyen túlhaladott technológiába.

Ekkortájt mutatta be a Texas Instruments legendás négy alapműveletes gépét, a Datamath-et, amely 150 dolláros árával nem számított nagyon olcsónak (összehasonlításul: egy színes TV ekkoriban kb. 250 dollárba került), mégis, kis méretének és kifinomult megjelenésének köszönhetően igen gyorsan közkedvelt lett az amerikai és angol felhasználók körében. A Datamath a 70-es évek elején szokásos fénykibocsátó diódák (LED) segítségével mutatta az eredményeket. Ezek hátránya jelentős energiaigényük volt: a készülék nagy kapacitású - tehát nehéz - akkumulátorait igen gyakran kellett tölteni. Megoldást a ma is használt folyadékkristályos kijelző (LCD) jelentett volna, aminek bevezetésével a Texas elsők között próbálkozott. Az LCD kijelzővel felszerelt Minimath azonban magas ára és instabil működése miatt csak szűk körben terjedt el.

LCD megjelenítők terén igazi korszakváltást a Sharp hozott. COS márkanevű sorozatát 1973-ban indította útjára; azóta is hasonló kijelzőkkel jelennek meg számológépek. Más cégek csak jelentős lemaradással követték a Sharp példáját. Jellegzetes átmeneti állapot volt a sárga kijelző: a korai LCD-k ugyanis még érzékenyek voltak az UV-sugárzásra, emiatt sárga szűrőréteggel kellett ellátni őket.

Nem hagyhatjuk el a 70-es éveket úgy, hogy meg ne emlékeznénk az első Magyarországon is elérhető tudományos számológépről. Hazánk ekkoriban - elsősorban politikai okokból - mintegy tízéves lemaradással követhette csak a nyugati fejlesztéseket. Egészen 1978-ig egy valamirevaló számológép ára egy új autóéval vetekedett. Áttörést a Híradástechnika vállalat PTK-1072 jelű modellje jelentett. Ez tulajdonképpen egy korábbi gép, a Commodore PR100 tökéletes másolata volt, ám mivel itthon gyártották, ára igen barátságos volt: akár egy átlagos egyetemi hallgató is megvásárolhatta magának spórolt pénzéből. A készülék igen sokrétű számítási és programozási képességekkel rendelkezett, ám külsejével, súlyával és LED-es kijelzőjével messze elmaradt legújabb nyugati társai mögött. A Híradástechnika később további, többek között Texas és Sharp számológépek magyar változatát is elkészítette.

Napjaink

A számológépek fejlődése a 80-as évektől kezdve egyre inkább összefonódott a számítógépekével. Az 1974-ben kiadott HP-65 óta folyamatosan jelentek meg az egyre kifinomultabb módon programozható, fejlett memóriával rendelkező készülékek.

A mai modellek grafikus kijelzővel, számítógépes kapcsolattal, esetleg menedzser-kalkulátor funkciókkal rendelkeznek. A fejlődés már korántsem annyira látványos, mint a hőskorban, de nincs is akkora szükség új képességekre. Számológépeink világa egyre inkább közelít a mobil eszközökéhez. Néhány évtized múlva a két műfaj talán teljesen egybeolvad, és nem is lesz értelme számológépről beszélni.