Megtakarítás
A megtakarítás egy adott időszak jövedelmének az adott időszakban fogyasztásra fel nem használt része.
A megtakarítás és a beruházás kapcsolata
ahol a szokásos jelölések:
A választott időszak hossza jellemzően egy év. A jövedelem, a fogyasztás és a megtakarítás viszonya erőteljesen függ a megválasztott időszak hosszától. Amennyiben például heti bérfizetés esetén a heti jövedelemmel állítjuk szembe a heti fogyasztást, akkor az időszakok többségére nagyobb megtakarítási rátát kapunk, mintha éves szinten mérnénk. Többen állítják, hogy az egy év is túl rövid, így egy hosszabb távon is remélt jövedelemszint (permanens jövedelem) és hosszabb távon is fenntartani kívánt fogyasztási szint (permanens fogyasztás) határozza meg a fogyasztási és megtakarítási döntéseket.
A megtakarítás nagysága attól függ, hogy kinek és milyen jövedelmére gondolunk a fenti képletben. Ha a gazdaságot egyetlen szektorként kezeljük és zárt gazdaságot feltételezünk, akkor fennáll a következő összefüggés:
Gyakori tévedés a megtakarítás fenti definícióját összekeverni a megtakarítás hétköznapi értelmezésével. A szokásos értelmezéssel szemben a beruházási célú költekezés része a megtakarításnak.
Az előbbi két egyenletből következően valamely időszak beruházásai megegyeznek az időszak megtakarításaival:
Az egyezőség ex post érvényes. Az ex ante egyenlőtlenség többféleképpen is átalakulhat ex post azonossággá:
- a nem piacgazdaságokban gyakori volt a kényszermegtakarítás;
- piacgazdaságban nem ritka a nem szándékolt beruházás, pl. az eladhatatlan árukészletek állományának növekedése;
- a keynes-i elmélet szerint Y szintjének kell akkorának lennie, hogy a jövedelem adott szintjéhez tartozó fogyasztás megegyezzen I (exogén módon) adott nagyságával.
Megtakarítási formák
Az egy adott időszakban keletkező megtakarítás három alapvető formát ölthet:
- anyagi beruházás
- értékpapír vásárlása, lekötött bankbetét
- pénzkészlettartás
A b. és c. formát nevezzük összevontan pénzmegtakarításnak.
A megtakarítás fogalma alatt néha nem az adott évi jövedelem (flow) egy részét értik, hanem az addigi megtakarítások kumulált állományát (stock).
Pénzmegtakarítás esetén nem költünk. A b. esetben odaadjuk másnak, hogy ők használják. A c. esetben nem adjuk oda, sőt tudatában sem vagyunk annak, hogy más használja a zsebünkben lapuló pénzt. Ez csak hitelpénzrendszer esetén lehetséges, ahol csak a felhasználástól való tartózkodásra és az erről való információra van szükség, nem pedig magára a pénzre. A bankok látra szóló betétállományának mindig van egy olyan kemény magja, amelynek szintje alá sohasem süllyed az állomány. Hasonlóan a készpénzállománynak is van egy olyan része, amelyet biztonsági tartalékként állandóan tartunk, de gyakorlatilag sohasem költjük el. Ennek valamilyen formában meg kell jelennie az összkereslet részeként. Az ilyen fedezettel teremtett pénzt nevezzük Riesz Miklós nyomán pótlólagos pénzteremtésnek. Ennek megfelelően három csoportba sorolható, hogy a megtakarítás miként válhat az anyagi felhalmozás forrásává.
- A megtakarítás a beruházónál képződik (önfinanszírozás}.
- A megtakarító pénze újraelosztással a beruházóhoz kerül:
- végleges újraelosztással többnyire adók és támogatások útján
- közvetlen ideiglenes újraelosztással, ennek fő megtestesülési formái az értékpapírok
- közvetett ideiglenes újraelosztással valamely pénzintézeten keresztül (főleg lekötött bankbetétek és ezek alapján nyújtott bankhitelek formájában)
- Hitelpénzrendszer esetén a kereskedelmi bankok pótlólagos pénzteremtéssel implicit újraelosztást hajthatnak végre.
A hitel egyrészt (az igénybevevő és a hitelnyújtó szempontjából) időbeli jövedelemátcsoportosítás; ugyanakkor egy adott időpontban a gazdasági alanyok közötti (térbeli) jövedelemátcsoportosítás eszköze is lehet.
A megtakarítási formák fokozatos átmenetet biztosítanak a készpénztartástól a közvetlen anyagi felhalmozásig:
- készpénz,
- átutalási betétszámla
- látra szóló takarékbetétkönyv
- határidős takarékbetétkönyv
- takaréklevél
- másodlagos piaccal rendelkező fix kamatozású államkötvény
- fix kamatozású kötvény garancia nélkül
- változó kamatozású kötvény
- elsőbbségi részvény
- részvény
- közvetlen anyagi felhalmozás.
A felsorolás sorrendjében egyre hosszabb a lejárat és egyre magasabb a hozam, illetve a hozamok egyre jobban kötődnek a megtakarításból finanszírozott beruházás hozamához.
A három megtakarítási alapforma egyben a jelenbeli és a jövőbeli pénznek három alapvető átváltási formáját is jelenti:
- pénzkészlettartás esetén egységnyi „kulcson” végbemenő passzív átváltással (átváltozással) állunk szemben;
- pénzre szóló követelés esetén a bankbetét kamatlábának megfelelő átváltási kulcs szerint, értékpapírnál pedig az árfolyamnak megfelelően;
- anyagi felhalmozás esetén olyan jelenbeli javakat vásárolunk a jelenbeli pénzért, amelyeket jövőbeli pénzre kívánunk majd váltani.
A c. eset nem korlátozódik a profitrátának megfelelő átváltás klasszikus esetére. Ide tartozik az amortizáció révén megvalósuló közvetett pénzátváltás, vagy az egyedi árindexek eltérését kihasználni kívánó telek-, ékszer- stb. vásárlás (aminek egy részét a statisztika fogyasztásként veszi számba).
A b. jelenti azokat az ügyleteket, amelyeknél közvetlenül pénzt cserélnek pénzre. A jelenbeli és a jövőbeli pénzek átváltása a hitelnél tágabb kategória.
A megtakarítás definíciójából következően igaz, hogy a megtakarítónak a megtakarítását el kell cserélnie valaki más jövőbeli megtakarításával.
A megtakarítás: jövőbeli jövedelmek vásárlása
Az ideiglenes újraelosztás során a megtakarító jelenbeli pénzért jövőbeli pénzt vásárol. A pénz- és tőkepiacok sokfélesége ezen adásvételek eltérő feltételeiből fakad.
A bankhitel és az értékpapírok jövőbeli pénzre szóló követelések, a jelenbeli és jövőbeli pénzek cseréjének lebonyolítási eszközei. Ezek a követelések különböznek aszerint, hogy
- milyen jog alapján biztosítják a jelenbeli pénz jövőbeli ellenértékét
- pl.: hitelezői jog, társtulajdonosi jog stb.;
- ki a kibocsátójuk;
- milyen időpontbeli pénzekre szólnak
A jelenbeli megtakarítás ellenértékeként kapott jövőbeli pénzösszeg lehet
- előre meghatározott nagyságú:
- egyetlen időpontban fizetendő pénzösszeg (pl. váltó),
- rendszeres időszakonként, véges időtartamon keresztül fizetendő pénzösszeg (pl. kötvény),
- rendszeres időszakonként, végtelen időtartamon keresztül fizetendő pénzösszeg (pl. örökjáradék);
- véletlen időpontban fizetendő pénzösszeg (pl. életbiztosítás);
- rendszeres időszakonként, véletlen hosszúságú időtartamon keresztül fizetendő pénzösszeg (pl. nyugdíj);
- előre csak feltételeiben meghatározott nagyságú:
- egyetlen időpontban fizetendő pénzösszeg (pl. nyereménybetétkönyv);
- rendszeres időszakonként, véges időtartamon keresztül fizetendő pénzösszeg (pl. változó kamatozású kötvény);
- rendszeres időszakonként, végtelen időtartamon keresztül fizetendő pénzösszeg (pl. osztalék);
- véletlen időpontban fizetendő pénzösszeg (pl. vagyonbiztosítás).
További variációt jelent a takarékbetétkönyv, ahol csak a kamatláb rögzített, de tetszőleges lehet a betét és a kivét időpontja és nagysága.
Azokban az esetekben is, ahol előre rögzített a kifizetés időpontja és összege, előfordulhat, hogy az ígért jövőbeli pénzt
- csak késedelemmel
- csak részben
- egyáltalán nem adják át.
Magát a pénztartást is besoroltuk a jelenbeli és a jövőbeli pénzek átváltásának körébe, ami passzív módon megy végbe: pl. az augusztus 5-i 1 Ft egy nap elteltével augusztus 6-i 1 Ft-tá válik. Amíg azonban az aktív átváltásoknál a jövőbeli pénzeknek a jelenbeli pénzben kifejezett árfolyama 1-nél kisebb, addig a passzív átváltozás egységnyi árfolyamon megy végbe, ami erős infláció idején magas alternatívaköltséget jelent.
Amikor valaki jelenbeli pénzért jövőbeli pénzt vásárol, többnyire még valami járulékos hasznot is nyer, például biztonságérzetet a biztosítással. E minőségi mellékkörülmények végül mennyiségi különbségekké redukálódnak a jövőbeli pénzek árfolyamaiban. A jövőbeli pénzek adásvétele egyben a kockázat adásvételét is közvetíti.
Megtakarítás, beruházás, folyó fizetési mérleg
Az I=S ex post azonosság addig áll fenn, amíg egy zárt gazdaságot egyetlen szektornak tekintünk. Ebben az alpontban továbbra sem választjuk el a gazdasági szektortól a költségvetést? és a bankrendszert, viszont figyelembe vesszük a külföldet. A külfölddel kapcsolatos devizaelszámolásokat a fizetési mérleg foglalja össze, melynek legösszevontabb formája:
- Folyó fizetési mérleg (CA - Current Account)
- Tőketételek (dK)
- A bankrendszer devizatartalékainak változása (dRES)
Mivel a kettős könyvelés miatt a mérleg végösszege nulla, ezért a folyó fizetési mérleg (I.) egyenlegét a II.+III. finanszírozza. Az I.-be azok a tételek tartoznak, ahol a deviza egyik irányba mozog (a másik irányba áramlik az áru vagy szolgáltatás), emiatt idetartoznak a kamat, profit és egyéb átutalások is. Az I.+II. mutatja a nettó devizabeáramlást (ezt nevezzük a fizetési mérleg egyenlegének), ami a tartalékok szintjének változásában csapódik le.
A folyó fizetési mérlegből most csak az exportot (X) és az importot (M) vesszük figyelembe, a tőketételeket (dK) nem bontjuk meg, a devizatartalékok szintjét pedig változatlannak tekintjük.
Ekkor , azaz az exporttöbblet vagy növeli a külfölddel szembeni követelést, vagy csökkenti a tartozást. Nyitott gazdaságban már nem szükségszerű, hogy a megtakarítás megegyezzen a beruházással:
- a beruházás nagyobb is lehet a megtakarításnál, az importtöbblet mértékéig, amit a külfölddel szembeni adósság növekedése finanszíroz,
- de lehet, hogy a megtakarítás nagyobb a beruházásnál, mégpedig az exporttöbblettel egyezően, ami a külfölddel szembeni adósság csökkenését jelenti.